Gyorsan kiderült nem a legszerencsésebb választás a rengeteg piros trikós veszprémi szurkoló közé zöld ingben illeszkedni! Egyéb baj nem származott belőle, a Telekom függőit jobban foglalkoztatta az Aalborg elleni matekozás, mint, hogy ki miben érkezett a sorsdöntő partira!
Sokan tartottak a dánoktól, cseppet sem véletlen, hogy az egyébként csöndes társaság odáig ért, hogy a Final Four is számításba jöhet! Fiatalok az idősekkel meglehetősen veszélyes keverék, pluszban a ravasz agy, Aron Pálmarsson.
Igen, ő egy külön fejezetet kapott az aréna amúgy is tüzes, egyébként rá kimondottan ideges népétől. A hazai szurkolók közül tényleg senki el nem felejtette, az izlandi milyen galád módon cserbenhagyta magyar klubját! Pokoli utálat fröccsent az amúgy elég jó játékosra, aki úgy tűnt képtelen eredményesen kezelni az ellen irányuló fergeteges, őszinte gyűlöletet! Pálmarsson két gólt dobott, abból az egyik tényleg mestermunka, utána viszont már csak Jászaimarizott! Egy alkalommal, persze már a dánoknak vesztes résznél, olyat alakítást nyújtott, majdnem egy rapid szemműtétté vált életfontosságúvá! Persze semmi extra, kamuzott, még az egyébként nála is gyengébben alakító szlovén játékvezetői páros is csak legyintett az Arany Málna díjért kiáltó blöffért!
A második félidőre Momir Ilics főnök piszok keményre és hatékonyra állította a védekezést, az izlandi próbálkozhatott, akár még piszkos módszerrel is, mindhiába! Ragyogó gondolattól irányítva Ilics a tűzvonalba állította az első félidőt a kispadon zsibbadó Ligetvári Patrikot. A jobbára epizodista magyar fiú gyönyörűre stabilizálta a deffenzivát, rést sehol nem hagyva a dánoknak, makulátlan szabályosan fékezve őket!
Hát a közönség, az meg valami egészen fenomenális! A tévén keresztül a negyede, a tizede nem jön át az Aréna hangulatának! Ott aztán nincs lazsálás, a Barcelona futballistáinál megszokott szurkolói lötyikézésnek! Veszprémben durván izzott a csarnok, és ezt a Telekom játékosai is megérezték! Egy pillanatra sem csitult a hatalmas buzdítás, a hazaiak hanggal, dobbal, tapssal hajtották kedvenceiket! Igen, ebből az állandó hangrobbanásból szépen jutott Aron Pálmarssonnak, még külön kis versikével is meglepték, amit most nem idézek!
