Februárban folytatódnak az európai kupasorozatok és ezek természetesen magukkal hozzák a rettegett idegenben lőtt gólokat, melyek létére vonatkozó szabály már a 20. század közepe óta érvényben van.

A múlt héten fordult elő először az európai kupasorozatokban, Thibaut Curtois esetében, hogy használták a VAR-t, vagyis a videóbírót, ami a képernyők kémlelését és a többé-kevésbé azonnali ítélethozatalt jelenti egy kétes szituációban. Ezzel szemben az idegenben szerzett gól szabálya kevésbé egyértelmű módon van köztudatban, hiszen sokszor hivatkoznak rá úgy, hogy „idegenben minden gól kettőt ér." Nos, csak akkor igaz, ha egy párharc döntetlennel ér véget a visszavágón. Ha megkérdeznénk azokat, akik a '60-as években voltak gyerekek, kiállnának amellett, hogy az egyetlen statisztika, ami lényeges, az a gól. Az idegenben lőtt gól már két évvel az emberiség első Holdra szállása előtt létezett és alapvetően megváltoztatta a gól fogalmát.

VAR in the UCL: in the 38th minute of the Ajax v Madrid first leg, Nicolás Tagliafico’s headed goal was ruled out following a VAR review. The referee identified that Tagliafico’s team-mate Dušan Tadić was in an offside position and interfering with the goalkeeper – pic.twitter.com/sPtZFd6YiB

— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) 2019. február 13.

A szabályt azért hozták, hogy megoldja azt a logisztikai rémálmot, amit az újrajátszások okoztak, és hogy ne a pénzfeldobás döntsön bizonyos helyzetekben. A Manchester City Európa favoritja 2019-ben, de az egyetlen európai trófea, amit eddig nyertek, az a KEK volt 1970-ben a Górnik Zabrze nevű lengyel csapat ellen, amely az elődöntőben az AS Romát pénzfeldobással ejtette ki a mindent eldöntő harmadik meccs végén. Egy évvel később az Everton lett az első angol klub, amely idegenben lőtt gólok miatt esett ki a KEK-ből, miután az előző körben megnyert egy tizenegyes párbajt, amit nem mellesleg először akkor láthatott a nagyérdemű.

Egy európai kupabúcsú valóban bosszantó, ha apróságon múlik és talán ez az oka az idegenben lőtt gól szabályának eltörlésre irányuló törekvéseknek 2019-ben. Ugyanakkor az Everton kiesése óta ez csak 11 alkalommal történt meg az angol csapatokkal az első számú kontinenstornán. A Monaco állta útjukat a leggyakrabban: 1998-ban a Manchester Unitedot, 2015-ben az Arsenalt, 2017-ben pedig a Manchester City-t ejtette ki. Az Arsenal négy éve pont abban a körben bukott el, amikor a Chelsea-t egy idegenben lőtt góllal állította meg a Paris SG és e két szerencsétlen kiesés ahhoz vezetett, hogy Angliában egyre hangosabban követelték a szabály eltörlését. Arsene Wenger azt mondta: „két angol csapat idegenben lőtt gólok miatt esett ki, ez azt a kérdést veti fel, hogy nem kell-e vajon változtatni ezen az elavult szabályon?”

Wenger ügyesen időzített tiltakozásának ellenére sem törölték el ezt a szabályt. Ha pedig ennek a szabálynak az a célja, hogy az idegenben játszó csapatokat támadófocira sarkalja, akkor meg kellene hagyni, plusz a Bajnokok Ligájában jelenleg majdhogynem tökéletes az egyensúly emiatt. Figyelembe véve a nyolcaddöntőket, a negyeddöntőket, és az elődöntőket a sorozat történetében azt láthatjuk, hogy a 2010-es években a legmagasabb az idegenben lőtt gólok aránya a meccsenkénti 1,16 találattal, míg a hazai csapatok 1,76-os átlaga az elmúlt három évtizedben nőtt az 1950-es és ’80-as évek közötti folyamatos csökkenése után.

Sok minden megváltozott mióta a PSV Eindhoven 1988-ban megnyerte BEK-et úgy, hogy a negyeddöntőből és az elődöntőből is idegenben lőtt góllal jutott tovább, ráadásul mindkét körben 0-0-s döntetlent játszott otthon. A döntő is 0-0-s eredményt hozott, majd azt végül büntető párbajjal nyerték meg a hollandok. Az utolsó győzelmük abban az idényben november elején volt.

Számtalan oka van a táblázatban látott pozitív tendenciának, beleértve azt a tényt, hogy a futball sokkal homogénebb a 2010-es években, mint előtte bármikor volt és megnézve egy nagycsapatot, általában az idegenbeli meccseik egy kicsit különbözőek. Főleg ha már a Bajnokok Ligája utolsó szakaszában vagyunk, ahol 1-2 kivétellel már csak a megszokott 6-7 topklub maradt versenyben, kiegészülve egy vagy két meglepetéscsapattal. Néhányan ezzel a kiegyenlítettséggel érvelnek az idegenben lőtt gólok szabályának eltörlése mellett, mondván, hogy miért szükséges egy ilyen előny, ha a csapatok amúgy is jó meccseket játszanak?

Nos, pontosan ezért. A 2000-es években csak háromszor történt meg, hogy egy csapat továbbjutott, miközben a párharc első találkozóján 2-3 góllal kikapott, beleértve természetesen 2004-ben a Deportivót a Milan ellen. Ez megakadályozta ebben az évtizedben a szándékosan defenzív futball kialakítását. 2012-től számítva 9-szer volt arra precedens, hogy 2-3 gólos hátrányból jött vissza egy csapat. A legutóbbi ilyen esetet tavaly láthattuk, amikor az AS Roma kiejtette a Barcelonát Edin Dzeko utolsó pillanatokban lőtt góljával, amikor a Roma így 4-1-re kapott ki idegenben. Nem mondhatni, hogy Dzeko utolsó támadása csak vigasztalta volna a Romát, hiszen később, a második meccset 3-0-ra megnyerve az olaszoknak ez jelentette a párharc egyik döntő pillanatát. Tekintsük tehát úgy az idegenben lőtt gólra, mint egy nagyon jól időzített fordulatra egy számítógépes játékban, ami izgalmat visz a legjobb európai klubcsapatok versenysorozataiba.