A labdarúgásban manapság már szinte éves szinten eszközölnek szabálymódosításokat, ám ezeknek a nagy része nem befolyásolja radikálisan magát a játékot, többnyire csak finomhangolásokról beszélhetünk. Ugyanakkor azt is elmondhatjuk, hogy a kapusokat érintő változásokkal kapcsolatban más a helyzet, ezek jóval nagyobb nyomot hagynak a futball struktúráján. Kezdetben például a hálóőröknek alanyi joguk volt a saját térfelük bármely szegletében kézzel hozzáérni a labdához, de 1912 júniusától kezdve már csak a tizenhatos vonaláig terjed kivételes hatáskörük. Akkoriban ez jelentős ráhatást gyakorolt a futballra, az angol első és másodosztályban például egy év alatt 2,75-ről 2,99-re nőtt a meccsenkénti gólátlag, de nem mindenki örült az új szabálynak. Az Arsenal (akkoriban Woolwich Arsenal) a módosítást követő évben csont nélkül ki az élvonalból, ráadásul az egész ligában a legtöbbször az ő védelmük kapitulált. Mivel az azt megelőző szezonban stabil középcsapatként végzett a londoni együttes, a szurkolók nehezen tudták megemészteni a blamázst, és sokan az új szabályokra mutogattak.
Nyolcvan évvel később ismét redukálták a kapusok hatáskörét, az új szabályzat értelmében már a saját csapattársuk által passzolt labdát sem foghatták meg, ez pedig újra jól sült el, folyamatosabb játékot és több gólt segített elő. Az 1991/1992-es szezonban még 46 gól nélküli döntetlen esett az angol élvonalban, majd a módosítást követő idényben 38-ra csökkent ez a szám. A kapuvédők nem voltak felkészülve arra, hogy többet kell lábbal játékba avatkozniuk – emlékezhetünk, akkoriban a kirúgásokat is a védők végezték el –, éppen ezért exponenciálisan nőtt a kapusok bizonytalansága, ami a támadófutballt erősítette. A legújabb kapusokat érintő szignifikáns változásra a 2019/2020-as szezonig kellett várni. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség Szabályalkotó Testülete (IFAB) 2019 tavaszán úgy döntött, hogy immár nem kötelező a labdának elhagyni a tizenhatos területét a kirúgásoknál, így legitimizálták, hogy a kapusok a védőknek passzolják ki a játékszert. A fent említett szabálymódosításokkal ellentétben ez nem a támadófutballt erősíti, sokkal inkább a védekező csapat számára ad lehetőséget, hogy hatékonyabban megjátsszák a labdát. Persze, előfordult az is, hogy komplikációkat okozott az egyébként egyszerűnek tűnő megoldás: az Arsenal szeptemberi Watford elleni meccsén például egy kirúgás utáni rövid passz után Sokratis labdakezelési hibáját használta ki és váltotta gólra Tom Cleverley.
Az Opta inforgrafikus ábrája mutatja, hogy az új szabály milyen hatást gyakorol a Premier League-csapatok játékára. Mat Ryan, a Brighton portása például rendszeresen a tizenhatoson belülre visszalépő védőket játssza meg először, de az Arsenalos Bernd Leno és a Manchester United egyese, David de Gea is előszeretettel alkalmazza ezt a megoldást.
Láthatjuk, hogy a Premier League csapatainak nagy része alulról építkezik, de érdekes megvizsgálni a Wolverhamtpon portugál kapusának kirúgásait, Rui Patrícióét. Előfordul, hogy ő is a tizenhatos környékére passzolja ki a labdát, ám sokkal jellemzőbb, hogy a félpálya jobb sarkába íveli azt Adama Traorét vagy Raúl Jimenezt keresve – érdekesség, hogy a 190 centis mexikói csupán a légi párharcainak a 23%-át nyeri meg. Két olyan kapus van az egész mezőnyben, akik egészen az ellenfél tizenhatosáig ívelik a labdát: a Watford részéről Ben Foster és a Sheffield United csapatából Dean Henderson. Foster az egyetlen a Premier League-ben, akinek volt olyan kirúgása, ami az ellenfél tizenhatosán belül kötött ki, míg Henderson mindössze kétszer próbálta meg a saját térfelén megjátszani a labdát, rendre hosszú ívelésekkel operál. Persze, ez nem is csoda, hiszen a Sheffield a klasszikus angol-stílust, a 'kick 'n run'-t alkalmazza, aminek az alapjául a párharcok szolgálnak.
Ha megvizsgáljuk a topligákat, azt láthatjuk, hogy a Serie A-ban, a Premier League-ben és a Bundesligában a legjellemzőbb, hogy a kirúgásokat a saját tizenhatoson játsszák meg a csapatok, ugyanakkor feltűnő, hogy a Ligue 1-ban és a La Ligában kevésbé népszerű az új szabály adta lehetőség. Érdemes kiemelni Gianluigi Buffont, aki tíz kirúgásából kilencet a saját büntetőterületén belülre játszott meg – talán, így 42 évesen már túl messzinek tűnik számára a félpályán túli terület.
De vajon tényleg biztonságosabb kipasszolni a labdát és hátulról építkezni, mint előreívelni azt? A számok nem ezt mutatják. Tom Worville, az Opta adatelemzője szerint háromszor akkora eséllyel kap gólt a labdavesztést követően az a csapat, amelyik a saját büntetőterületén belülre játssza meg a labdát kirúgásnál.
(3/n) And the clincher…
"Does the next possession have a goal by the opposition?"
– yes 3%
– yes 1% –— Tom (@Worville) October 3, 2019
