Nemrég – két taggal – elindult a Premier League Hírességek Csarnoka. Thierry Henry és Alan Shearer minden kétséget kizáróan megérdemelten kapott helyet a játék legendái között. A „PLHOF” (Premier League Hall of Fame) évről-évre újabb tagokkal fog bővülni. De mi lesz azokkal a játékosokkal, akik csak nagyon rövid ideig játszottak az angol első osztályban mégis emlékezetes teljesítményt nyújtottak? Nekik marad a „Hírességek Kiscsarnoka”.
Mielőtt tagokat toboroznánk, le kell fektetnünk néhány alapszabályt: ahhoz, hogy a „Hírességek Kiscsarnokába” kerüljön valaki legfeljebb két idényt tölthetett az angol első osztályban. Jelenleg is aktív Premier League játékosok – például Bruno Fernandes, Teemu Pukki – pedig nem kerülhetnek be.
Most, hogy tisztáztuk a szabályokat következzen az öt jelöltem:
Jürgen Klinsmann (56 mérkőzés, 24 gól, 18 gólpassz)
Klinsmann az angol első osztályban töltött két szezonja során kilencven percenként 0.78 gólt készített elő vagy lőtt ez pedig bőven elég volt ahhoz, hogy Alan Sugar klubtulajdonoson kívül mindenki a szívébe zárja a Tottenhamnél. A német gólvágót külön dicséret illeti, hogy két különböző alkalommal töltött egy-egy idényt Londonban. Először a 94/95-ös szezonban aztán 97/98-ban, amikor már rövidebb hajjal küzdött a Tottenham bent maradásáért. A támadó statisztikái lélegzetelállítók, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy egyik alkalommal sem volt erős a Tottenham kerete. A legemlékezetesebb mérkőzése a Wimbledon elleni 1998. májusi 6:2-es győzelem volt, ahol négy gólt és két gólpasszt szerzett. Csak Alan Shearer az, aki rajta kívül egy mérkőzésben hat gólban is szerepet vállalt. Az igazi Hírességek Csarnoka kapja Alan Shearert, a miénk pedig Jürgen Klinsmannt.
Dimitri Payet (48 mérkőzés, 11 gól, 18 gólpassz)
A West Ham United idén szárnyal egy nagyon eredményesen és olykor igazán szépen játszó csapattal. A 2010-es évek derekán korántsem voltak ennyire eredményesek, de két éven át volt egy Dimitri Payet nevű zsenijük. Tizennyolc gólpassz nem kevés, de lehetett volna sokkal több is, ha csapattársai jobban használják ki helyzeteiket. A West Ham United második legkreatívabb játékosának lenni mindössze két szezon után nem kis teljesítmény. Pontosan ilyen játékosokat keresünk mi a kiscsarnokunkba. Payet jött, látott, győzött és kissé furcsa körülmények között távozott Marseillebe.
Michu (52 mérkőzés, 20 gól, 4 gólpassz)
Mára már nem sokan emlékeznek rá micsoda Michu-őrület folyt az angol futballban a spanyol csatár itt töltött két éve alatt. A mindössze kétmillió fontért igazolt játékos lett az ár/érték arány mércéje az angol első osztályban. A csapat igazolt valakit 10 millió fontért és nem vált be? Abból akár öt Michut is vehettek volna! Tizennyolc gólos első szezonja után sok nagy csapat megkörnyékezte, de a második éve nem sikerült jól és mindössze két gólja nagyban befolyásolta jövőjét. Ennek ellenére a mi csarnokunkban ott a helye, pusztán azért, mert egy átigazolási mérce lett belőle egy egész évre.
Angel Di María (27 mérkőzés, 3 gól, 10 gólpassz)
Miközben a PSG – Manchester City első félidőjében Di Maria őrületbe kergette az angol védőket sokakban felmerülhetett a kérdés: miért nem sikerült ennek a játékosnak nagy karriert befutnia a Premier League-ben? Tény, hogy Di Maria nem volt boldog Manchesterben, de a pályán nyújtott teljesítménye kifejezetten jó volt. Huszonhét mérkőzésen tíz gólpassz remek eredmény, ezzel ő rendelkezik a legtöbb gólpasszal az egyetlen szezont játszó játékosok között. Eléggé elfoglalt manapság Párizsban, így valószínű nem fog átugrani a londoni beavatási ceremóniára, ennek ellenére ott a helye kiscsarnokunkban.
Asier Del Horno (25 mérkőzés, 5 gólpassz, 13 kapott gól nélküli találkozó)
Bizottságunk nagy becsben tartja a védő játékosokat is és úgy döntöttünk a „spanyol Wayne Bridge” lesz az első, akit beavatunk a csarnokunkba. Ha a 2005/06-os szezon – egész mezőnyt domináló – Chelsea védelembe csak úgy bepottyantanak, egy évre, az azt jelenti, hogy kivételes képességű játékos vagy. Tizenhárom találkozón nem kapott gólt a Chelsea ha ő ott volt, de hozzá kell tenni, hogy hét mérkőzésen lecserélték. Pontosabb mutató az, hogy a Chelsea mindössze 11 gólt kapott, ha Del Horno is a pályán volt. Ugyanakkor öt gólpassza is volt, ami több mint Robert Pires, Joe Cole vagy Damien Duff eredménye abban az esztendőben.
